Elismerés

Vissza az előző oldalra

A hagyományok szerint minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az ÉPÍTŐK NAPJÁT.  Ebből az alkalomból kimagasló munkájáért Építők Elismerő Oklevélben részesült Dr. Jaramani Rafik a Zalakerámia Zrt vezérigazgatója, szövetségünk alelnöke is. 

Dr. Jaramani Rafik 1993-ben végezte el a Budapest Műszaki Egyetem Építészmérnöki karát, 2000-ben a Gazdasági és Társadalomtudományi kart, és 2001 megszerezte a doktori fokozatot. A Lasselsberger Hungária cégcsoportnál 2002-ben helyezkedett el, ezt követően 2010-ben nevezték ki a Zalakerámia elnök vezérigazgatójává. A vállalatnál töltött több, mint 10 éves vezetői munkája nyomán a Zalakerámia a hazai és a közép-európai térség vezető burkolólap gyártójává fejlődött. Az utóbbi években olyan modern termékcsaládokat fejlesztettek ki, amelyek alapja az egyediségre, kreativitásra törekvés, ahol a színek és formák ötletes variációjával bármilyen hatás elérhető. A korszerű technológiák és innovációk bevezetésével mára a Zalakerámia a hazai burkolólap felhasználás 30% -át kitevő piaci részesedéssel bír.

A Miniszteri elismerő oklevelet személyesen várhatóan szeptemberben adják át.

Az elismeréshez a szakma nevében is gratulálunk.

Az online rendezvény itt érhető el.