Gránit gyár

Vissza az előző oldalra

Egykor Európa második legnagyobb gyára volt a kispesti Gránit

Forrás: 19. kerület online

A Gránitgyár története

1920-ban a Budapest-Szentlőrinci Téglagyár egy edényégető részleget létesített, ahol kb. 30-35 ember dolgozott. Pirosra égetett edényeket gyártottak, az edények belsejét fehér mázzal vonták be.
A téglagyárban elindított kísérlethez 1922-ben csatlakoztak azok a partnerek, akik a téglagyár kísérleteiben lehetőséget láttak. Részvénytársasági formában, olyan új tőkeerős vállalatot kívántak létrehozni, amely elsősorban tömegfogyasztásra szolgáló olcsó fajansztermékeket állít elő. A részvényjegyzők 1922. október 22-én írták alá az alapítás tervezetet a cégbíróság 1922. december 9-én jegyzete be a gyárat: Porcellán-Kőedény és Kályhagyár Rt. néven. A részvényjegyzők Budapest-Szentlőrinci Téglagyár Rt., Tatai Cserép- Téglagyár Rt., a Hardtmuth L.Co.Rt. (amely 1921 óta Kályha-és Agyagárugyár Rt. néven van jelen a magyar piacon), Magyar Általános Hitelbank, Magyar Általános Kőszénbánya Rt. A cég első igazgatója Gáldi Marcell lett.

A gyár építéséhez az előzetes elvi engedélyt Kispest város 1923. március 27-én, a működősi engedélyt a városi elöljáróság április 20-án adta ki. Az építkezés 1923. április 1-én indult meg a Téglagyártól vásárolt telken a Lajosmizsei vasútvonal mellett.
A gyár épületeinek terveit Gut Árpád és Gergely Jenő készítette el, a műszaki kivitelezést Margalit Andor és Ödön, ill. Balás Farkas budapesti vállalkozók végezték. A gyár felépítésével egyidejűleg, munkás és tisztviselőlakásokat is építettek. Az építési költségek 36 milliárd koronát tettek ki.

A kísérleti gyártás 1923. október elsejével indult meg. 1924 áprilisában 100 munkással kezdte meg a már kemencével felszerelt gyár a próbaüzemet. Az üzem műszaki vezetője a Csehországi dr. Basch Lípót volt.
A termelési profil szélesítése érdekében az edényáru gyártása mellett egy külön kis részleget hoztak létre művészi kerámiák: virágvázák, pálmatartók, műmázas és figurális tárgyak stb. előállítására.

1926-ban mázasáru égetésére alkalmas kemencét alakítottak ki.
A vállalat mintatermet rendezett be Bécsben, és állandó résztvevői voltak a Nemzetközi Árumintavásároknak. Nagy hangsúlyt fektettek a belföldi és külföldi vevőkör szélesítésére: 1925-ben 96 kereskedő céggel álltak kapcsolatban, 1926-ra ez a szám 134-re nő. Külföldi eladásaik az export élénkítésével: 36-ról, 75-re emelkedtek, 1928-ra az össztermék 40 %-át külföldön értékesítették. Románián kívül a legfőbb partnere a gyárnak a Balkáni térség volt.

A fejlesztések ellenére a gyár veszteségesen működött. Ennek két oka volt: egyrészt a magyar vásárlók idegenkedtek a fajansz termékektől, másrészt a belföldi piacot védővám hiányában elárasztotta az olcsó külföldi porcelán. A Kispesti gyárnak nemcsak a külföldi konkurenciával, hanem a belföldön működő üzemekkel is meg kellett küzdenie. Legnagyobb versenytársa a Zsolnay gyár volt, mely, nemcsak az edénygyártásban volt vezető a hazai piacon, hanem az úgynevezett szaniter termékek körében is. A kispestiek a szaniter termékek gyártásával kívánták a Zsolnay gyár monopol helyzetét megtörni. Ennek érdekében, már 1926-ban kísérletekbe fogtak,

1927-re készült el első WC csésze 1928-ra a mosdók. 1929-ben már 159 tonna egészségügyi áru előállítása szerepel a jelentésekben. Alacsony áraikkal zavart keltettek a piacon és rákényszeríthették a Budapesti Zsolnay gyárat arra, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a kispesti gyár vezetőségével a termelés ill. az értékesítés kérdésében.
A fellendülő termelést a gazdasági világválság megakasztotta, és csak a harmincas évek második fele hozott újabb fellendülést a vállalat életében. A gyár kétprofilú volt: edény és szaniter termékeket állított elő.

1938-ban a gyár vezetésében jelentős változások álltak be, melyek egyrészt összefüggtek az ekkor már életbe lépő zsidótörvényekkel, másrészt a cég nevének megváltoztatásával kívánták jobban kifejezni a gyár tényleges termelését. A kispesti üzem, amely rövid másfél évtized alatt egész Európa legkorszerűbben felszerelt, a kemencék számát tekintve pedig a finnországi Arábia-gyár után a kontinens legnagyobb gyárává fejlődött, elhagyta cégnevéből a "kályhagyár" megjelölést - minthogy kályhacsempegyártással nem foglalkozott -, de változatlanul megmaradt a porcelánra való utalás annak ellenére, hogy porcelánt sem állított elő. Felvette viszont cégnevébe is a "Gránit" márkajelzést, melyet gyártmányain valójában az első évektől kezdve használt. A társaság új neve 1938-tól Gránit Porcellán- és Kőedényárugyár Rt. lett.

1940-től a gyár életét is meghatározta a háború előretörése. Export lehetőségeik szűkültek, belföldi eladásaik - a zománc, vasedények hiánya miatt - növekedett. 1942-től tüzelőanyag hiánya nehezítette a termelést. A kispesti gyárat a gyár vezetőségének kérésére hadiüzemmé nyilvánították. Az áruínség következtében, emelkedő árak mellett a spekulációs kereskedés is felütötte a fejét, mely 1944-ben az országos napilapok első oldalára is került.

A második világháború a gyár épületeiben jelentős károkat okozott: így aknatűztől megrongálódott a gipszműhely, belövések érték a gyárat a vasút felől.
A termelés újraindítása érdekében a Magyar Állami Kőszénbánya Rt., mely a gyár 100%-os tulajdonosa volt, lépéseket tett, miközben a dolgozók megkezdték a helyreállítást. A termelés 1945. július 20-án indult újra, amelyben jelentős része volt annak a nagyobb arányú megrendelésnek, melyet a Szovjet Katonai Parancsnokság jutatott a gyárnak. Hajók belső felszerelésére szolgáló készleteket terveztek és gyártottak, melyeket jóvátételi szállítmányként számoltak el. Az áru előállításához szükséges tüzelőmennyiséget, szintén a szovjet hadsereg biztosította.

A Gránit gyárat 1948-ban államosították. Az államosítás után átszervezték a termelést, a kereskedelmet, így a közvetlen értékesítés megszűnt. A belföldi forgalom lebonyolítását az ÜVÉRT, az exportforgalom bonyolítását a KELIMPEX, majd a FERUNION külkereskedelmi vállalt vette át.
Az államosítás évében és ezt követően is, a termelés nagy mértékben emelkedett. Ezzel az emelkedéssel azonban nem tartott lépést az értékesítési lehetőség és így 1948 végére már jelentős készárukészlet halmozódott fel, melyet csak nagy leértékeléssel tudtak forgalomba hozni.

Átszervezték a termelést és a szaniter termékek kikerültek a gyár profiljából, annak ellenére, hogy a Gránit szaniteráruja elismerten jobb minőségű volt, mint a Budapesti Zsolnay-gyáré. 1949 végén az értékesítetlen árukat, a modelleket és formákat is átadták a Budapesti Porcelán-Fayancegyárnak. 1950-ben a finomkerámia ipart irányító Finomkerámiaipari Központ (FIK) irányításával alakították át a gyárak profilját. A központ határozta meg az általa koordinált 12 üzem termelési profilját. A Nehézipari Minisztérium döntése alapján a FIK tiltakozása ellenére a Kispesti gyárba telepítették a Csiszolókorong gyártást, mellyel ismét kétprofilúvá vált a termelés és a gyár ennek megfelően új elnevezést kapott: "Gránit Csiszolókorong-és Kőedénygyár"

A csiszolókorong üzemnek a Gránit gyárban való elhelyezése nagy problémákat okozott. Az edénygyártó részlegben lebontották a gáztüzelésű dekorkemencét, és helyette egy sokkal kisebb teljesítményű elektromos dekorkemencét építettek. A két gyárrészleget nem tudták egymástól elválasztani, a gyártási folyamatok a kemencék elhelyezése miatt keresztezték egymást. Mindezek az edénygyártásra hatottak káros következményekkel. Az edénygyártás azonban a kedvezőtlen viszonyok és a fokozatos sorvadásra ítélés ellenére fejlődésnek indult, mert a fajansztermékek iránt belföldön és külföldön egyaránt jelentkeztek az igények.

A háztartási edények mellett az 1940-es és 1950-es években tovább bővült az ajándék- és dísztárgyak választéka figurális készítményekkel, angol mintára készült a Gránitban a nem fehérre égő, hanem un. vörös agyagból - "az angol teáskanna"- melyet eredetileg csak az angliai Burslem-ben gyártottak. A gránit gyár legnevezetesebb művészi jellegű termékei közé tartoztak a svájci-amerikai kereskedőktől származó megrendelés nyomán "amerikai-nak" nevezett "Alhambra"- vázák, melyek a régi Fischer-féle áttört díszítésű vázákhoz hasonlóan gazdag aranyozással készültek.

Az 1960-as évekre a termékszerkezet átalakult, a tányér gyártás csökkentése mellett több színes mázas és dekorált árut kezdtek gyártani magasabb minőségben. 1960-tól a gyárban tevékenykedő képzett iparművészek új formákat, színeket és díszítési motívumokat alkalmaztak. A gyár iparművészeinek alkotásai részt vettek az Országos Iparművészeti Kiállításokon, ahol díjakat szereztek.

A gyár az 1990-es években önálló gyáregységekre vált szét. 1990-es években a gyárnak új tulajdonosai lettek, akik igyekeztek fenntartani a termelést, de a gépsorokról az utolsó étkészlet 2001-2002-ben legördült. A termelés megszűnt.

Forrás: kispest.hu