Herendi eredmények

Vissza az előző oldalra

ÉVÉRTÉKELŐ ( sajtóanyag )

2018. ÉV HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT.

Gazdag, értékteremtő, sikeres munkát végzett 2018. évben is a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.!

A Társaság az éves üzleti tervének eredmény célkitűzéseit túlteljesítette, az értékesítési árbevételét növelni tudta, az elmúlt évek legmagasabb összegű beruházásait hajtotta végre, kiemelt figyelmet fordított szakember utánpótlására, termelési kapacitása és humán erőforrása rendelkezésére állt működéséhez, sikeres márkaépítési- és márkavédelmi politikát végzett, munkajogi kapcsolatai rendezettek voltak.

2018. évben a Herendi Porcelánmanufaktúra ismét nyereségesen működött, közel 400 millió Forint adózás előtti nyereséget ért el. Az értékesítés nettó árbevétele 100 millió Forinttal meghaladta az egy évvel korábbi árbevételét, export porcelán értékesítési árbevétele pedig 3%-kal nőtt. Jelentős, 900 millió Forint összegű beruházást hajtott végre, ennek részeként 2018. évben átadásra került Budapest belvárosában a Herendi Porcelán Palota, amely három szinten és félezer négyzetméteren fogadja vásárlóit, akik mintegy 30 ezer darab Herendi porcelán közül válogathatnak. A Manufaktúra gazdasági, pénzügyi működése stabil volt 2018. évben is, külső finanszírozási igénye nem volt a Társaságnak, hitel nélkül, saját megtermelt forrásokból tudta finanszírozni működését és beruházásait. Saját tőkéje folyamatosan nő, a pénzügyi mutatószámok tanúsága szerint a Társaság pénzügyileg igen stabil.

A Társaság profit rátája 8%-os volt, ez kettő százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Részvényeseinek 12%-os osztalék fizetésére tettek javaslatot, ezen felül a munkavállaló tulajdonosoknak jelentős összegű MRP Bónuszt terveznek fizetni.

A Társaság 2018. évben ismét jelentős reál béremelést hajtott végre, ennek mértéke 8% volt. A Manufaktúra 2011 - 2018. között 51,5%-os (!) bérfejlesztést hajtott végre. 2018. évben a Társaság továbbra is jelentős mértékű szociális/jóléti juttatásokat biztosított munkavállalóinak.

A Herendi Porcelánmanufaktúra 2018. évben is folytatni tudta sikeres kulturális misszióját, azaz az értékteremtő, értékmegőrző és értékátörökítő munkáját. Számos kulturális kiállítást rendezett a Társasság: állandó porcelán kiállítása mellett kettő időszaki kiállítást rendezett a Herendi Porcelánmúzeumban (Herendi Műgyűjtők Kiállítás; Ostrava Múzeum bemutatkozása Herenden), hat Herendi porcelán kiállítást nyitott Magyarországon (Jász Múzeum, MÜPA, Jókai Hajó, Tiszazug, Mezőgazdasági Múzeum, Zsidó Múzeum), és nyolc (!) külföldi művészeti kiállítása volt: Tokió, Lendva, Ciprus, Athén, Bécs, Jaslo, Palermo, Madrid.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 2018. évben is jelentősen hozzájárult a pozitív országimázs építéséhez, és jelentős adóbefizető volt!

A Herendi Porcelánmanufaktúra 16 ezer fehér formával és 4 ezer festett mintával rendelkezik, összesen mintegy 64 millió különböző termékkel bír. Emellett jelentős termékfejlesztési tevékenységet végez. Termékfejlesztési filozófiájuk a Tradíció és Innováció gondolatiságban összegezhető, ennek a jegyében évente mintegy 300 új termék születik a Manufaktúra falai között. Legfrissebb újdonságait a Frankfurti Ambiente Szakvásáron mutatták be.

Kulturális-társadalmi missziójuk jegyében a Herendi Porcelánmanufaktúra számos köztéri alkotást helyezett el már eddig is környezetében, 2019. évben a megújult budapesti József nádor téren és Veszprémben fognak monumentális Herendi köztéri porcelán alkotást elhelyezni.

Herend, 2019. április 29.