Sikeres ceramitec

Vissza az előző oldalra

Sikeresen megvalósult a 2022. június 21-24 között tartott Ceramitec szakvásáron való részvételünk Szövetségünk immár második alkalommal szervezte meg a magyar standot. A C pavilon 141 standján 60 nm-es reprezentatív bemutatót térben 4 + 2 kiállító - Bakony Ipari Kerámia, Dualinvest, Motim Műkorund, Thermokerámia, Gránit Csiszolókorong, QMC - jelent meg. Szövetségünk ezen kívül több mint 40 díjmentes belépőt biztosított a hazai szakmai látogatók számára. A statisztikák szerint összesen 356 kiállító vett részt 34 országból, melyek 63 % a külföldről érkezett. Az ázsiai régióból érkező utazásokra érvényben lévő korlátozásoktól és a geopolitikai bizonytalanságoktól függetlenül 84 országból mintegy 10 000 látogató vett részt. Hasznosnak és sikeresnek értékelték az érdeklődők a Ceramitec konferencia programját, amelyen az előadók számos érdekes témával - dekarbonizáció, műszaki kerámiák fejlesztése, stb. - jelentek meg.

A hazai kiállító vállalatok előzetes értékelések szerint a szakvásár fontos és hasznos eseménye volt az üzleti megbeszéléseknek és a bemutatkozásnak, annak ellenére, hogy a pandémia és piaci körülmények bizonytalansága miatt a szokásosnál jóval kevesebb kiállító volt jelen 2022.-ben. A kiállítóink visszajelzései megerősítették, hogy a személyes kapcsolattartás elengedhetetlen az ületi életben és erre ezek a koncentrált helyszínek e legkedvezőbben. A következő ceramitecet 2024. április 23. és 26. között tervezik Münchenben.

Fotók itt