Szaniter a világban

Vissza az előző oldalra

Az Acimac Research (a kerámiaipar kereskedelmének trendjeit vizsgáló olasz intézet ) frissítette a világ kerámia szaniterek importjának / exportjának 2017. évi adatait.
Összességében kiváló évet zárt a világ szaniteripara 2017-ben. Az export 2017-ben 3,1 millió tonnára emelkedett, ami 5,4% -os növekedést jelent az eelőző évhez képest.

Ugyanakkor ez a dinamika földrajzi szempontok szerinti eléggé differenciált

  • Ázsia tovább erősítette pozícióját, mint a világ legnagyobb szaniteráru-exportőre. Ebben az időszakban a világ exportjának részesedése 55% -ról 58% -ra nőtt ( 1,78 millió t. ) a két évvel ezelőtti csökkenést követően. Ez nagyrészt a kínai export erőteljes növekedésének volt köszönhető, bár a többi fő ázsiai exportőr (India, Thaiföld és Vietnam) is növekedett.
  • Az Európai Unió megőrizte második helyét az exportőrök között úgy, hogy 2017-ben az 1% os csökkenést ( 578 ezer t. ) volt kénytelen elkönyvelni. Az olasz exportnövekedés elégtelennek bizonyult a lengyel és a német export csökkenésének ellensúlyozására, míg Portugália ugyanolyan szinten maradt, mint 2016-ban.
  • Az észak-amerikai export (NAFTA) 2016-ban stabil maradt (367 000 tonna, -0,4%) a Mexikóban regisztrált 1,3% -os növekedés ellenére, míg a dél-amerikai exportja 1% -kal 79 000 tonnára csökkent. Ezzel szemben az EU-n kívüli országokból érkező export erősen nőtt (+ 8,1% -ról 203 000 tonnára), amit a török export új növekedése (+ 10,8%) okozott. Afrika negatív területen maradt (8,4% -ról 66 000 tonnára), a harmadik egymást követő csökkenés 6 év szünetmentes növekedés után.

2017-ben nem volt jelentős változás a 10 legnagyobb exportőr ország rangsorában az előző évhez képest, kivéve Olaszország visszatérését Bulgária helyett a jelentős 7,6% -os növekedést követően.
Bár tíz európai országban nyolcnak nőtt a szaniter termékek exportja, mégis Lengyelország és Németország 4,6% -os csökkenésével összességével kevesebb volt a kivitel mint 2016-ban.

  • A tíz ( 2007-2017 ) éves periódus vizsgálatakor az Acimac Research Kína erőteljes növekedését emelte ki. Ebben az időszakban összesen 429% -os volt a dinamika. Míg 2007- ben 261 000 tonnát, addig 2017-ben már 1,38 millió tonna szanitert exportált Kína, ezzel egyedül az ázsiai export 77,4% -át tette ki.
  • Mexikó a világ második legnagyobb exportőre a maga 11,3% -os részesedésével (326 ezer t. ) 2012 óta folyamatosan emelkedő tendenciát mutatva.
  • A harmadik legnagyobb exportőr Törökország lett, amely a globális export 4,9% -ával megelőzte Indiát. Törökország a világ növekedési átlagát kétszeresen meghaladóan egy év alatt közel 11% -os növekedést produkált.

Részletesebb információk és adatok a Ceramic World Review 129/2018 88-90 oldalán