Szigorúbb dömping

Vissza az előző oldalra

Dömping - szigorúbb szabályok az európai munkahelyek védelmében

Kína teljes jogú WTO tagságának következtében - 2017 januárjától - új helyzet állt elő az EU és Kína kapcsolatában, ugyanis a WTO tagság velejárója a fejlett piacgazdasági státusz biztosítása. Ugyanakkor mindenki számára egyértelmű, hogy Kínában ( és más hasonló országokban ) állami eszközökkel jelentősen támogatják a hazai ipart, az árak nem a szabad piaci erők eredményei, jelentős kormányzati beavatkozás érinti őket.
Az európai cégeknek főleg az acél- és alumíniumiparban, a kerékpárgyártásban, a napelemek, kerámiák, üveg, papír és cementáruk piacán kell mesterségesen alacsony árakat kínáló külföldi versenytársakkal megküzdeniük. Az új jogszabály azt az importot célozza, ahol az árak az állami beavatkozás miatt nem piaciak. Az európai kerámiaipari szervezetek szerint csak a kerámiaiparban 100 ezer munkahely, azaz az összes európai kerámiaipari munkahely fele forog veszélyben.
Az EU a dömping megelőzésére a világon elsőként követelné meg kereskedelmi partnereitől, hogy tartsák be a vonatkozó nemzetközi szociális és környezetvédelmi egyezményeket. Ennek célja az európai munkahelyek és cégek védelme a tisztességtelen versennyel szemben olyan országok esetében, amelyek masszívan beavatkoznak a gazdaság életébe.

A szabályozás új elemei:
• figyelembe veszik, hogy a szociális és környezetvédelmi szabályok be(nem)tartásának milyen hatása van az exportáló ország áraira,
• az Európai Bizottság ország- és iparági jelentéseket készít, az uniós cégek a dömpingre vonatkozó panaszbejelentésnél ezekre támaszkodhatnak,
• nem lesz extra teher a cégeken az eljárások során,
• a kisvállalkozások segítséget kapnak az ügymenetben,
• a szakszervezetek is hozzátehetik véleményüket a nyomozások aktáihoz.

A szabályozás részletes -iparági lépéseit - a következő időszakban kell kidolgozni.

A Parlament a Tanáccsal kötött megállapodást támogatta, amit 554 szavazattal 48 ellenében 80 tartózkodás mellett fogadtak el.
A rendelet akkor lép életbe, miután a Tanács is hivatalosan jóváhagyta és a szöveg megjelent az EU hivatalos lapjában.

A közlemény itt olvasható