A Magyar Kerámia Szövetség meggyőződése, hogy a szakmai és ipartörténeti múlt feldolgozása és megismerése nélkülözhetetlen napjaink megértése és a jövő pontosabb megfogalmazása érdekében. Nem csak a múltbéli kiváló szakemberek sokasága előtt tisztelgünk ezzel, hanem a tanulságok megismerésével céljainkat is tisztábban láthatjuk.
Grofcsik János és Reichard Ernő által írt 1973-ban kiadott A Magyar Finomkerámiaipar Története című kiadvány 1970-ig bezárólag dolgozza fel, illetve érinti a hazai vállatok történetét.
Jelen helyzetben első lépésként fel kívánjuk térképezni ebben az időszakban létező kerámiaipari vállatokat, kézműves szövetkezeteket, jogi személyiséggel rendelkező társaságok rövid történetét (a tégla és cserépipar kivételével ) Ezzel az a célunk, hogy elérhető dokumentumok összegyűjtésével, forráshelyek megjelölsével segítséget nyújtsunk egy a későbbiekben megjelenő összefoglaló íráshoz.
Akik tehetik segítsenek ebben a munkában. Küldjenek ide kattintva- főként az 1970- 2010 ig terjedő időszakról - dokumentumokat, linkeket, javaslatokat melyeket elérhetővé fogunk tenni az ipartörténeti fejezetben. Így közösen bővítjük a hazai kerámiaszakma történeti dokumentumtárát.
Jelenlegi ismerteink szerint az alábbi vállalatok léteztek ebben az időszakban
1. Alföldi Porcelángyár
2. Alföldi Szilikátipari Vállalat Szolnok
3. Aquincumi porcelángyár ( Hüttl Tivadar porcelángyár )
4. Bodrogkeresztúri Kerámia Szövetkezet
5. Budapesti Építőipari KTSZ - Szentendre
6. Budapesti Porcelángyár
7. Cserépkályhagyár Zalaegerszeg
8. Főváros Művészi kézműves vállalat - Aquinkum porcelángyár
9. Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat - Pesthidegkút
10. Gránit csiszolókorong és kőedénygyár
11. Gyújtógyertyagyár Veszprém ( Bakony Művek )
12. Herendi Porcelángyár
13. Hódmezővásárhelyi Majolikagyár
14. Hollóházi Porcelángyár
15. Kalocsai Porcelánfestő
16. Kaposvári Kerámia KTSZ
17. Karcagi Agyagipari Szövetkezet
18. Kerámia Iparművész Ktsz Óbuda
19. Kerámia kézműves műhely Zalaegerszeg
20. Kerámia Szilikátipari KTSZ Hódmezővásárhely
21. Komárom megyei Kályhacsempegyár Esztergom
22. Kőbányai Porcelángyár
23. Magnezitipari Művek
24. Magyarszombatfa KTSZ
25, Mezőtúri Fazekas Szövetkezet
26. Népművészetek Szövetkezet Kerámia Műhely - Balatonfüred
27. Pápai keménycserépgyár
28. Pécsi Porcelángyár ( Zsolnay )
29. Pietra Épületkerámia Vállalat
31. Rékolor Fritt és Színezékgyártó RT
34. Romhányi Cserépkályhagyár
32. Sárospataki Majolikagyár
33. Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet
34. Tolnamegyei Építőipari Vállalat - Szekszárd / DECS
35. Tófeji Kerámiagyár
36. Univerzál Szilikátipari Vállalat - Nyíregyháza
37. Városlődi Kőedénygyár
38. Widenta Ipari és Kereskedelmi Kft
39. Zalakerámia
Egyéb dokumentumok:
Finomkerámia gyátás helyzete Magyarországon (Építôanyag 2009/3 61. évf. 3. szám )
DR. KÁPOLNAI IVÁN:
FINOMKERÁMIA-IPARI TERMÉKEK KÜLKERESKEDELME ÉS FELHASZNÁLÁSA, 1949-1970
Készült 1997
Magyar Ipartörténeti Írások
Az önálló művek bibliográfiája, egyszerűsített címleírásokkal
1945-1985
Összeállította: Sragner Márta
A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 85.
Kerámiaipar Története 83.o
KUNVÁRI Árpád
A finomkerámia-ipar fejlődésének hazai tendenciáiról
Építőnanyag 1992/3
KÁPOLNAI Iván
A finomkerámia-ipar történetéből 1920-1944
Építőanyag 1986/5
MÓNA Ferenc
Az Épületkerámia Vállalat ipartörténete
Építőanyag 1986/1
SIMÓ József
Az iparművészek közreműködése a finomkerámia iparban
Építőanyag 1958/4-5
SZŰTS ISTVÁN GERGELY
Az otthon dísze: A magyar porcelánpiac helyzete 1903-ban
AETAS 27. évf. 2012. 2. szám
Repedések a magyar porcelániparon
Cégvezetés (archív) 44. számában (2001. december 1.)
SZILÁGYI ANDRÁS
A MAGYAR IPARMŰVÉSZET TÖRTÉNETE 1945 UTÁN
Különös tekintettel a desing fejlődésére és a szilikátművészetekre
Doktori értekezés 2011
Márton László Attila Az iparművészet kapcsolódási pontjai
Kézirat ( 2021)
Dvorszky Hedvig: A magyar iparművészet és tervezőművészet helyzetelemzése
magyar-muveszet.hu 2013
A népi fazekasságunk megújulása
Duma György
Magyar Iparművészeti Főiskola, Budapest
Építőanyag 1988. 40. szám ( 223-230)
Tanulmányok a magyar kerámiaipar második világháború utáni történetéből
Kiadó: Magyar Kerámia Szövetség 2021. 199 oldal
Kapható a Magyar Kerámia Szövetségnél
Újkor recenzió itt
EGK. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye - Az európai üveg- és kerámiaipar versenyképessége, különös tekintettel az EU éghajlat-változási és energetikai csomagjára
2009.12.23
Forrás EU-LEX
Fodor József: Magyarországi tégla és cserépgyártás története
Magán kiadás 2005